Navigáció átugrása.
Címlap

Mgvan az új bringám

Haibike Scream RX teló
Haibike Scream RX

Ma nap délben beadtam a crazybiker-be a bringát, és délutánra már át is szerelték az új vázra az alkatrészeket. Hazaérkezvén természetesen ki kis kellett próbálni :), igy aztán felszaladtam vele Hegyestetőre. Felfelé meglepően jól mászik, nem igazán pörgött ki a kerék a néhol köves gyökeres talajon. Lejtmenetben maga az álom, viszonyítási alap merev vázas Magellan serpens után. Ahol azzal csak pattogtam, mint a bolha ott ezzel mintha aszfaltozott úton lettem volna. Már csak a fékezési pontokat kell jól belőni, mert könnyen elszállhat az ember :).